Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Ismerje meg Zent, a különleges magyar világbajnok kutyát – képek

InfoRádió
2019. október 13. 14:22
A 25. IRO Mentőkutya Világbajnokságon romkutatás versenyszámban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság színeiben versenyző Pannon Kutyás Kutató-Mentő Csapat tagja, Belényi Beatrix és kutyája, Zen lett a győztes. Zen azonban nem csak romkutatásban, hanem eltűnt személyek keresésében és gyerekekkel dolgozva, terápiás kutyaként is foglalkoztatható.

Zen, a 6 éves, malinois fajtájú belga juhászkutya, egy egészen komoly múlttal rendelkező családból származik. Nagypapája, Kuba volt az első világbajnok romkutatókutya, unokatestvére pedig tavaly nyerte el a szintén rangos vb-ezüstérmet, úgyhogy mondhatni, hogy a

génjeiben van,

hogy ő ehhez ért – fogalmazott Belényi Beatrix, a kutya kiképzője és egyben gazdája az InfoRádiónak.

A négylábú romkutatásban lett világbajnok. Egy romos területet kellett átvizsgálnia, eltűnt személyek után kutatva. A verseny helyszínéül egy úgynevezett épített rom szolgált, földrengés utáni állapotokat szimulálva, de természetesen a rendszer statikailag meg volt erősítve – magyarázta Zen kiképzője –, ahol három élő "áldozatot" kellett megtalálnia.

Zen megtalálja az áldozatot imitáló Balázs István kutyavezetőt egy mentőkutyás kereső tréningen. MTI/Mónus Márton

Zen egészen kicsi korától kezdve komoly kiképzést kapott, és rendszeresen jár éles bevetésen. Eddig kizárólag Magyarország területén kaptak riasztást, amelyek eltűnt személyek felkutatására irányulnak, ezek 99 százalékban területkutató munkák – ismertette Belényi Beatrix, hozzátéve: a világbajnokságra való felkészülés azonban egy igen komoly folyamat volt.

A kutya 6 éve tartó folyamatos kiképzése magába foglal tréningutakat is, vagyis rengeteget utaznak a gazdájával, hogy különféle idegen helyeken tudjanak gyakorlatozni, hogy mindig új és új romokkal szembesüljön, és ne megszokásból dolgozzon – mutatott rá a kiképzője, megjegyezve, hogy a tréningutakat a Pannon Kutyás Kutató-Mentő Csapata önerőből fizeti, vagyis a kutyavezetők szabadságuk idején, saját pénzüket költik arra, hogy Európa különböző országaiban tréningezhessenek a kutyáikkal.

Belényi Beatrix és a hatéves malinois fajtájú vizsgázott terápiás és mentőkutya. MTI/Mónus Márton

A Pannon Kutyás Kutató-Mentő Csapat egy nagyon nagy múlttal rendelkező egység, az egyik legeredményesebbnek számít itthon és Európában, alapítványa azonban egészen friss, így alapítványi finanszírozása egyelőre nagyon új keletű. Központi, kifejezetten a mentőkutyás munkára irányuló támogatás azonban sajnos nincsen.

Zen sajátos nevelési igényű gyerekek kutyaterápiás foglalkozásán a kőbányai Fecskefészek Bölcsődében. MTI/Mónus Márton

Zen egy különleges kutya – emelte ki Belényi Beatrix –, hiszen nemcsak mentőkutya, hanem vizsgázott terápiás kutya is. Mint a gazdája fogalmazott,

az állat tud váltani:

nagyon gyengéd tud lenni a csoportjába tartozó gyerekekkel, amellett, hogy, amikor arra van szükség, kiválóan helyt áll romkutató kutyaként.

A hatéves malinois fajtájú vizsgázott terápiás és mentőkutya sajátos nevelési igényű gyerekek kutyaterápiás foglalkozásán. MTI/Mónus Márton


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Zen, a világbajnok romkutató kutya – Belényi Beatrix
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást