Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Már-már kezelhetetlen mennyiségű tiszai szemét jelent meg Kiskörénél

Infostart / InfoRádió - Fehér Anna
2019. július 21. 17:26
A korábbi éveknél jelentősen több hulladék érkezik a Tiszán az árhullámok miatt. Kiskörénél már 8000 köbméter szemetet emeltek ki a vízből, bővíteni is kellett a rakodóteret, ahol a hulladékot válogatják - tudatta az InfoRádióval az országos vízügyi főigazgató, Láng István.

Nagyon nagy mennyiségű hulladék gyűlt össze a Tisza felső szakaszán, ennek nagy része PET palack, uszadékfa és egyéb háztartási szemét. Ez vélhetően annak köszönhető, hogy az idei évben korábban nem voltak árhullámok, s 2017-ben volt az utolsó jeges árvíz is, ami nagyon sok uszadékot hozott.

"Most volt egy kisebb árhullám, egy hónappal ezelőtt, a hullámtér valamennyi szemetét összegyűjtötte, és most a kiskörei vízlépcsőnél lehet koncentráltan összegyűjteni és kiszedni azt. Ennek a mennyisége nagyon nagy, duplája, mint 2017-ben vagy 2015-ben, meghaladja a 8000 köbméteres mennyiséget"

- mondta el az InfoRádióban Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője.

Most azon dolgoznak, hogy eltűnjön onnan a szeméthegy.

Ahhoz, hogy szelektálni tudják a felgyűlt anyagot, bővítették a gyűjtőterületet, az uszadékfát pedig darálva, illetve tűzifaként próbálják hasznosítani. A hasznos hulladékot beszállítják a feldolgozóba.

"Nem ezt tartjuk mi sem a megoldásnak, hogy most itt összegyűlik a szemét és mi szedjük ki, arra törekszünk, hogy a folyó felsőbb pontjain lokalizálni tudjuk a szennyezési pontokat,

a külföldről érkező szeméttel kapcsolatban pedig Ukrajnához és Romániához fordulunk, hogy tegyenek meg mindent a kommuniális hulladék vízbe kerülése megelőzésének érdekében"

- tette hozzá Láng István.

A vízügy összefogott a PET Kupa civil környezetvédelmi programmal is, így a palackok összegyűjtésének ügye a lehetőségekhez mérten jól áll, ezt a munkát motorcsónakokkal is tudják segíteni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hulladékhullámok a Tiszán - Láng István
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást