Nyitókép: Pixabay

Kiderült, mi okozhatta a magyar hegymászó tragédiáját a Magas-Tátrában

Infostart
2019. július 17. 11:18
Tapasztalt alpinista halt meg hétfőn a Vörös-tavi-csúcs közelében, amely nem számít sem nehéznek, sem veszélyesnek a felkészült hegymászók körében.

A 40 éves férfi mintegy 250 métert zuhanhatott, a sérülései alapján vélhetően azonnal meghalt. Társa értesítette a mentőket, a helikopter nem is tudott a terepen leszállni, kötélen ereszkedett le két mentő, ők találtak rá a holttestre.

A Blikk úgy tudja, hogy a magyar hegymászók egy tátrai főgerinctúrán vettek részt, az áldozat pedig épp a gerinc megmászása közben zuhant le.

Feltehetően nem volt a társához rögzítve.

Bácskai Gusztáv, aki négy éve ismerte személyesen az áldozatot és két hete a felkészülését is segítette, a lapnak elmondta, hogy a szerencsétlenül járt férfi szerinte mentálisan és erőnlétileg is nagyon felkészült volt, bármilyen probléma merült fel, mindig a jó megoldást tudta választani. Ő beszélt arról is, hogy a feljutás a Vörös-tavi-csúcsra nem számít nehéznek és veszélyesnek tapasztalt mászók számára.

Az utóbbi napokban ugyanakkor nem voltak ideálisak az időjárási körülmények,

havazott és esett az eső, tehát vizes, csúszós volt a terep.

Emellett a Tátrában előfordulnak mozgó kövek, Bácskai Gusztáv szerint ezek okozhatták a balesetet. Ez olyan, mintha valaki menne az autópályán, de a szomszéd teherautóról ráborulna egy traktor, azaz nem lehet rá felkészülni – magyarázta a hegymászó.