Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Érdekes eredményt hozott a kutya kontra törpemalac kísérlet

Infostart / InfoRádió - Rozgonyi Ádám
2019. július 14. 19:02
Családban élő fiatal törpemalacok és kutyák emberekkel való kommunikációs viselkedését hasonlították össze az MTA és az ELTE kutatói.

Az ELTE Etológiai Tanszékén két viselkedéses tesztet végeztek el a családi kutyákon és törpemalacokon - ismertette Gerencsér Linda, a tanszék munkatársa az InfoRádiónak. Mind a kettő alkalmával az állatok gazdái és a kísérlet vezetője volt jelen.

Az első tesztben azt vizsgálták, hogy az állatok milyen spontán kommunikációs jelzéseket mutatnak az ember felé. Ennek során megfigyelték, hogy az állatok egyaránt nagyobb figyelmet fordítanak az emberre, gyakrabban érnek hozzájuk, néznek az arcukra, miután kapnak némi eledelt. A törpemalacoknál az is megfigyelhető, hogy ők

egyáltalán nem néznek az ember arcára

abban a szituációban, amikor nem várnak eledelt, szemben a kutyákkal.

A második vizsgálatban is, amely egy élelemválasztós kísérlet volt, hasonló irányba mutatnak az eredmények, mint amit az elsőben tapasztaltak, mondta az etológiai tanszék munkatársa. Ennek során azt nézték, mindenféle előzetes tanítás nélkül, hogy követik-e az ember kommunikációs jelzéseit a törpemalacok úgy, mint ahogyan a kutyák. A tapasztaltak azt mutatják, hogy

ahelyett, hogy az ember érzéseit figyelnék, inkább a saját stratégiájukat követik.

Két rejtekhely közül kellett az ember segítségével választaniuk az állatoknak. Míg a kutyák figyeltek az ember jelzésére, addig a malacok egy úgynevezett oldalválasztós stratégiát követtek, vagyis ahhoz a rejtekhelyzet tértek vissza, ahol korábban már találtak élelmet.

A kutatásból kiderült, hogy a közvetlen emberközelben nevelt törpemalacoknál spontán megjelennek kutyákhoz hasonló szociális-kommunikációs viselkedési formák, de fajra jellemző sajátosságaik miatt kevésbé fogékonyak az emberi jelzésekre.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Okosabbak a törpemalacok a kutyáknál?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást