Nyitókép: Pixabay.com

Harapós kezdés a kutyás világszervezet új magyar elnökétől

Infostart / InfoRádió - Herczeg Zsolt
2019. május 11. 19:00
Magyar elnöke lett a világ legnagyobb kutyás szervezetének. Jakkel Tamást Sanghajban választották meg a Nemzetközi Kinológiai Szövetség vezetőjének, szűzbeszédében a kínai kutyahúsevés ellen emelt szót. Az InfoRádiónak azt mondta: az állatvédelmi szabályok folyamatos szigorítása kontraproduktív is lehet, és végső soron maguknak a kutyáknak árthat.

Az 1911-ben alapított, belgiumi székhelyű Nemzetközi Kinológiai Szövetség öt kontinens kilencvenöt országának kutyás szervezeteit tömöríti. Egyszer, 1971-ben egy éven át már volt magyar elnöke. Jakkel Tamást két évre választották meg.

"Magyarország pozícióit egyértelműen javítani tudja egy magyar elnök. Nagyon sok nemzetközi, illetve szakmai kérdés merülhet fel, például a magyar fajták vonatkozásában egy tendermódosítás közepén vagyunk, amelyben a diplomáciai segítségnek igen nagy jelentősége lehet" - fogalmazott az InfoRádióban Jakkel Tamás.

Az új elnök modernizálná a kutyás világszervezetet, és javítana annak kommunikációján. Ehhez egyértelmű állásfoglalásokra van szükség - tette hozzá Jakkel Tamás, és a megválasztása után, kínai vendéglátóik elé állva demonstrálta is, hogy mire gondol.

"Egyértelművé tettük, hogy bizonyos tradíciók, történetesen

a kutyahúsevés nem elfogadható, tiltakozunk ellene, és ezt a tiltakozást, lévén, hogy egy kommunista országról van szó Kína esetében, csak ott, a helyszínen lehet megtenni, hiszen az információs csatornák egyébként igen korlátozottak."

Jakkel Tamás nagyon fontosnak tartja az állatvédelmet - a felelős állattartást például már az általános iskolában oktatná -, ugyanakkor úgy véli, hogy nemcsak az állatvédőknek, hanem a tenyésztőknek is hallatniuk kell a hangjukat, amikor az állatvédelmi szabályok szigorítása újra és újra napirendre kerül.

"Létezik egy olyan terv Európában - Magyarországra nem jellemző ez -, amely valamilyen módon az emberi történelemnek az ember-kutya kötődését és a fajtatiszta kutyák több mint kétszáz éve kialakult kultuszát próbálja deheroizálni és rombolni abból a téves elképzelésből eredően, hogy akkor nem lesznek a sintértelepeken kutyák. Én azt gondolom, hogy itt is egy egészséges egyensúlyt kell kialakítani, a sintértelepen kutyák nem azért vannak, mert a tenyésztők fajtatiszta kutyákat tenyésztenek. Hadd mondjak egy példát:

Magyarországon körülbelül 18 ezer fajtatiszta kutyát törzskönyveznek egy évben. A hazai összkutyalétszám, 2,5-3 millió, tehát töredéke a tenyésztőktől származó kutyák száma

a teljes létszámnak" - mutatott rá Jakkel Tamás.

A magyar kutyás társadalom diplomáciai erejét nem csupán Jakkel Tamás elnökké választása bizonyítja, hanem az is, hogy 2021 májusában Magyarországon rendezik meg a Nemzetközi Kinológiai Szövetség európai kutyakiállítását, amelyen 350 fajta Európa-bajnokát választják meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Magyar elnöke van a világ kutyásainak
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást