Nyitókép: Kovács Attila

Nagypéntek: ezért van szigorú böjti nap

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2019. április 19. 08:10
Nagypéntek Krisztus szenvedésének és kereszthalálának a napja. Az egyház ilyenkor böjtre hívja a híveket, akik részt vehetnek keresztutakon és az esti szertartáson, szentmise ugyanis ezen a napon nincs - mondta el az InfoRádióban Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.

Nagycsütörtökön az esti szentmise után az oltáriszentséget elviszik a főoltárról, és egy külön oltáron helyezik el. Ettől kezdve az előtt imádkoznak a templomokban a katolikus hívek - az éjszaka során külön virrasztás van arra emlékezve, hogy Jézus kiment Jeruzsálemből vacsora után tanítványaival zsoltárokat énekelni az Olajfák hegyére és ott imádkozott.

"Készült a szenvedésére, amit látott előre, vérrel verejtékezett, közben pedig a tanítványok elaludtak. Ezután került sor arra, hogy elfogták; először kihallgatták, aztán átküldték Pilátushoz, de

az egész kronológia pontosan nagyon nehezen összeállítható a különböző beszámolók alapján. Mozgalmas és szenvedéssel teli idő volt ez, lehet, hogy pár óra, lehet, hogy fél nap"

- mondta el az InfoRádióban Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. "Az biztos, hogy nagypéntek napján erre az egész szenvedésre emlékezünk, az elítéléstől kezdve a kereszt hordozásán át egészen a megfeszítésig és a kereszthalálig, ami délután három óra tájban történt. Nagyon sok helyen éppen ekkor tartanak keresztutat - akár utcákon, tereken, kálváriás domboldalakon is" - tette hozzá.

A nagypéntek esti szertartás ettől elkülönül.

"Ekkor a kereszt előtt hódolunk, olvasmányok, könyörgések vannak, az egyház összes szándékát kifejezik, összegyűjtik, igen drámai ez is, ugyanis tartalmazza ez az egyházközség könyörgését az egész világért is" - folytatta a főpásztor.

Noha nagypénteken szentmise nincs, szentáldozás mégis van a korábbi napokon átlényegített szentostyából.

Ezen a napon - hamvazószerdához hasonlóan - szigorú böjti nap van. Erdő Péter ezzel kapcsolatban azt kéri a katolikus hívőktől az előírások alapján, hogy

csak egyszer lakjanak jól s legfeljebb háromszor egyenek, a húsételtől pedig teljesen tartózkodjanak,

"ez a bűnbánatnak egy nagyon jó kifejezése" - mondta el.

Böjtre egyébként már Krisztus előtt is bőséges példát találni a Szentírásban, ilyenkor - mint Erdő Péter hozzátette - a szenvedő Krisztussal való együttérzésnek és a saját bűneink bánatának a jele, "hiszen ahogy énekeljük is,

magunkat is bűnösnek érezzük azokért a szenvedésekért, amiken Jézus keresztülment

nagypénteken".


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nagypéntek - Erdő Péter
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást