Nyitókép: MTI

Újabb komoly útmutatás a pápától

Infostart / InfoRádió - Déri Ágota
2018. április 15. 11:45
Ferenc pápa legújabb lelkipásztori buzdításában azt írja: a keresztényeknek foglalkozniuk kell azokkal, akik az életüket kockáztatják azért, hogy jövőt kínáljanak gyermekeiknek, valamint hogy a menekülők sorsa ugyanolyan fontos, mint azoké a magzatoké, akiket abortusz fenyeget.

A pápát többször érte kritika amiatt, hogy nem utasítja el elég határozottan az abortuszt. Ennek kapcsán Máté-Tóth András, a Szegedi Tudmányegyetem Vallástudományi tanszékének vezetője azt mondta az InfoRádióban: Ferenc pápa legutóbbi buzdításában arról értekezik, hogy az abortusz sok nő életében a végső megoldás, így fontos látni az azt megelőző helyzetet, a kiváltó okokat.

"Ez társadalmi felelősség, nem pedig egyedül az érintett nőé a felelősség".

A valláskutató beszélt arról is, hogy külön kell választani a migrációról való beszéd esetén a vallási és a politikai megnyilvánulásokat. Ferenc pápa a migrációval összefüggésben a kiszolgáltatottságot, a rászorultságot emeli ki, és azt a hagyományos keresztény tanítást követi, amely szerint a menekültekben Krisztust kell látni.

A témáról készült beszélgetést Máté-Tóth Andrással, a Szegedi Tudmányegyetem Vallástudományi tanszékének vezetőjével teljes hosszában kapcsolt hanganyagunkban meghallgathatja.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Máté-Tóth András valláskutató a pápa nyilatkozatairól
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást