Magyarországon él a legjobb lengyel borblogger

Infostart
2018. január 28. 16:06
A legnagyobb lengyel bormagazin olvasói az év borbloggerének választották a Magyarországon élő, főleg magyar borokról író Michał Kisst.

Az itt élő külföldiek nagyobb része diákként kerül Magyarországra, ahogy én is. Szerencsés voltam, hogy a krakkói Jagelló Egyetemen egymás után kaptam a magyarországi tartózkodást lehetővé tevő ösztöndíjakat, hogy a magyart idegen nyelvként tanulhassam az ELTE-n. Földrajz szakos voltam alapszakon, majd annak befejezése után beiratkoztam magyar szakra. Megtetszett az ország már az első kirándulás alkalmával. Más, ismeretlen, érdekes volt a nyelv és a kultúra. Mivel régóta érdeklődöm a borok iránt, közrejátszott az is, hogy Lengyelországban híresek a magyar borok. Budapesten aztán hungarológiai és műfordítói képzésen is részt vettem - nyilatkozta Michał Kiss a Magyar Időknek.

– Ma pörög a lengyel gazdaság, az emberek borra is elkezdtek költeni. A Magazyn Wino szaklap olvasói téged választottak meg a legjobb lengyel borbloggernek.

– Számomra ez meglepetés volt. Megnőtt az érdeklődés a magyar borok iránt. Rengeteg lengyel látogat el a magyar borvidékekre, főleg Tokaj-Hegyaljára. A minőségi borok piaca megszűnt a szocializmus alatt. Tokaji és egri bort viszont akkor is exportáltak, silány minőségűt ugyan, de legalább lehetett kapni. Rajtuk kívül csak bolgár és moldáv borok voltak. Francia borhoz nem lehetett jutni. Nagyszüleink-szüleink fejében így egy nem túl hízelgő kép él a magyar borokról. A fiataloknál már más a helyzet. Miután elnéztünk nyugat felé, jobban érdeklődünk a mi régiónk borai iránt. Elkezdtük újrafelfedezni, és tisztelni azokat a régi szálakat, amelyek összefűzték ezt a két nemzetet. A magyar borok népszerűek és kedveltek, nem véletlen, hogy egyre több forgalmazó érdeklődik irántuk.

– Milyen bort keres a lengyel fogyasztó?

– Félédes fehér- vagy vörösborra vágyik, ezer forint alatt. Az egyre növekvő középosztály viszont minőségi, természethű, különleges borok iránt érdeklődik: díjazzák azt az ásványosságot, amely Somlóra, Badacsonyra, Tokajra vagy a Mátrára jellemző. A tokaji édes borokra inkább ünnepi italként tekintenek – nagy jövőjük a száraz fehérboroknak van. A lengyel borszakírók a magyar vörösborokról nincsenek túl jó véleménnyel: nagy részüknél túlságosan érződik a hordó, a fa íze. Erre külön kifejezést is alkottak: magyar betegség.

– Pedig lehetne akár amerikai is.

– Az amerikai borokat nem ismerik annyira.

– Nehéz lehet jó borra szoktatni a lengyeleket, ha nagyjából annyiba kerül egy palack bor, mint egy üveg lengyel vodka.

– Változnak a szokások. A vodkát sosem az ízéért fogyasztották. A bort igen. Egyre több helyen jelenik meg Lengyelországban jó minőségű és megfizethető magyar bor. Kevesen tudják, hogy egyik német élelmiszer-áruházlánc a legnagyobb magyar borexportőr. Amikor magyar borheteket tartanak, rengetegen vásárolnak be náluk magyar borokból. Ez remek marketinghúzás.

– Borbloggerként főleg magyar borokról írsz. Melyik a kedvenc borvidéked, szőlőfajtád?

– A helyi fajták tetszenek: a juhfark, a furmint és a kadarka. Fehérborban Somló, Tokaj, Mátra és Badacsony, vörösborban a könnyedsége miatt Etyek és Szekszárd.