Cserna-Szabó András: a magyar is fúziós konyha

Infostart
2017. december 29. 12:12
Tudja, hogy a lecsó szerb közvetítéssel került be Magyarországra? És hogy Ignotus szakácskönyvet is kiadott, mielőtt a Nyugat főszerkesztője lett? A magyar gasztronómia történetéről is beszélt Cserna-Szabó András József Attila-díjas író az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az utolsó nagy magyar konyha a monarchia korának konyhája volt. Ezt irodalmi művekből, szakácskönyvekből, étlapokból jól ismerjük – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Cserna-Szabó András.

A József Attila-díjas író közölte: az 1902-ben megjelent Emma asszony szakácskönyvéből kirajzolódik egy soknemzetiségű, soknemzetű, sokvallású konyha, amely fúziós konyha, hiszen a magyar mellett az osztrák, a cseh, a román, a zsidó és székely ételek is megtalálhatók voltak benne.

Több példát is említett. A lecsó arab-török részről szerb közvetítéssel került be Magyarországra, míg száz éve ugyanazt a fehér, savanyú pacalt ették a Monarchiában, amit most mit Nagyváradtól Perzsiáig fogyasztanak.

Az említett szakácskönyvet szerző Emma asszony pedig Ignotus volt, aki azért hagyta abba a receptek gyűjtését, mert a Nyugat főszerkesztője lett – tette hozzá.

Cserna-Szabó András arról is beszélt, hogy 150 évvel ezelőtt Mikszáth Kálmán és Jókai Mór is aggódott azért, hogy a magyar gasztronómia történetének nem lesz lenyomata. Ez az összegzés máig nem készült el. Az író hozzátette, hogy francia ételkultúrát Alexander Dumas jegyezte le.

A Cserna-Szabó Andrással készült beszélgetést december 31-én este 6 órától hallgathatják meg Aréna című műsorunkban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Cserna-Szabó András 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Cserna-Szabó András 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást