Több módon segít az alvás, mint gondolná

InfoRádió
2017. szeptember 3. 20:42
Miért fontos a jó és kielégítő alvás? Mert ha eleget alszunk, azzal éveket is nyerhetünk és az egészségünket is védjük.

A megfelelő hosszúságú és minőségű alvás sok területen fejt ki jótékony hatást az emberi szervezetre - írta az egeszsegkalauz.hu.

Javítja a memóriát, növeli a kreativitást

Alvás idején is dolgoznak agysejtjeink: az elmeműködés ilyenkor megerősíti a memóriatartalmakat, és "konszolidálja" azokat az akár technikai jellegű dolgokat, amelyeket éber állapotban tanultunk. Ha valami újat tanultunk, egy jó alvást követően jobban emlékszünk rá, és teljesítményünk is javul a tanultakat illetően.

Az alvás alatti memóriarendezés mellett az agy működése a gondolatokat is rendezi és újraszervezi, ezzel növeli a kreativitást, a produktivitást.

Javítja az életminőséget

A tartósan kevesebb alvás hozzájárulhat élettartam rövidüléséhez, bár ennek okát pontosan nem ismerjük még. Egy 2010-es vizsgálat szerint magasabb volt a halálozás azok körében, akik éjjel rendszeresen kevesebb, mint 5 órát aludtak. A kevesebbet alvók körében gyakoribb a stressz és a depresszió iránti fogékonyság.

Segíti a fizikai teljesítőképességet

Egy amerikai felmérés szerint a 7-8 héten át legalább 8 órás alvás javította az amerikai foci játékosainak sprintidejét, és kevesebb volt a nappali fáradtságérzet is.

Segít a testsúly kontrollálásában

Kutatások szerint a kellően kipihent diétázók körében nagyobb volt a testsúlycsökkenés aránya, mint azoknál, ahol alvászavar, kevés alvás állt a háttérben. Az alvásért és az anyagcseréért az agy azonos területe felelős, így az alvásunk "rendezése" javítja az étvággyal kapcsolatos hormonműködést is.

A biztonságért

A legtöbb halálos autóbaleset oka a kialvatlanságban kereshető, nagyobb arányban, mint az alkoholban vagy a drogozásban, így az alváshiány a legnagyobb "néma gyilkos".