Ne mosson fogat közvetlenül étkezés után!

Infostart
2016. október 9. 09:38
A savas ételek és italok károsítják a fogainkat, főleg, ha közvetlenül az étkezés után fogat mosunk. A legjobb, ha étkezés után cukormentes rágógumit fogyasztunk, így fél- egy óra alatt visszaszilárdul a fogzománcunk – tanácsolta Vági Zsolt dietetikus.

„A nyugati étrend nem fogzománc-barát, mert az ételeknek, és különösen az italoknak a pH-értéke nagyon savas. A fogzománc érzékeny ezekre a pH-változásokra, és a fogzománc külső rétege felpuhulhat, ami pedig mechanikai hatásokra károsodik – például a fogmosásra is” - mondta a dietetikus.

„Ráadásul a nyugati étrendben az egyszerű szénhidrátok plakkokat képeznek a fogakon, a szájüregben lévő baktériumok pedig ezeket a plakkokat elkezdik megemészteni. Ennek hatására úgynevezett plakksav termelődik, ami szintén a pH-t a savas irányba tolja el. Ez pedig a fogzománcnak szintén nem kedvez” - folytatta Vági Zsolt.

A dietetikus elmondta, a legkárosabbak a szénsavas üdítőitalok, és e tekintetben lényegtelen, hogy light vagy cukros üdítőital –, de az energiaitalok, sportitalok szintén savas kémhatásúak, és különböző szörpök, cukorkák, nyalókák is károsak.

„Vannak olyan élelmiszerek, amelyek alapvetően tartalmaznak savakat, például esetsavat, almasavat, citromsavat, de ide tartozik az aszkorbinsav is, és egyéb szerves gyümölcsszavak, amik a fogzománcot puhítják” - közölte a dietetikus.

„Ezért közvetlenül ezen élelmiszerek, italok fogyasztása után ne mossunk fogat, hanem minél előbb állítsuk vissza a száj pH-értékét az optimális tartományba. A legegyszerűbb módja a cukormentes rágógumi fogyasztása étkezés után. Fél-egy óra alatt teljesen visszaszilárdul a fogzománc” - figyelmeztetett a szakember.

Elmondta, hogy a rágógumi rágásakor nem éri a fogakat oylan kemény, mechanikai hatás, mint fogmosásnál, és a termelődő nyál is segíti lemosni a plakkokat, és lehetővé teszi azt, hogy azok ne rakódjanak rá a fogzománcra.

A szakember szerint a gyerekeknél úgy lehet kiküszöbölni az esetleges hibákat, ha a megfelelő táplálkozási szokásokra való neveléssel elősegítjük, hogy a fogfejlődéshez nélkülözhetetlenül szükséges tápanyagokat a gyermek elfogyassza. Ezekkel elő lehet segíteni azt, hogy a maradandó fog sokkal jobb állapotú legyen, mint a tejfog.

„Hiszen a tejfog állapota például nagy mértékben függ az anya várandósság alatti táplálkozásától is, a maradandó fogak viszont már főleg azokból a tápanyagraktárakból alakulnak ki, amiket a gyermek elfogyaszt” - tette hozzá a dietetikus.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ne mosson fogat közvetlenül étkezés után!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást