Ha látnánk, miből készül, nem ennénk meg!

Infostart
2016. szeptember 17. 20:00
Életünk hosszát és minőségét jelentősen befolyásolja, hogy hogyan táplálkozunk. A szakemberek azt javasolják, hogy minél kevesebb feldolgozott élelmiszert fogyasszunk.

A táplálkozásnak jelentős szerepe van abban, hogy meddig élünk és mennyire egészségesen - állítja a belgyógyász. Tamasi József – aki már évtizedek óta vegetáriánus - azt is elmondta, miért döntött úgy, hogy nem eszik többet húst.

„Valamikor az egyetem kezdetén értek olyan hatások, hogy úgy döntöttem, a továbbiakban nem eszem húst. Valaki megkérdezte tőlem, hogy veszem a bátorságot, hogy amelyik ugyanúgy családot nevel, félni tud és intelligens dolgokat képes végrehajtani, a táplálkozásomba bevonom és megeszem.”

Tamasi József 4 év óta tejterméket és tojást sem eszik. Kidolgozott egy speciális diétát is, amely kizárja a glutén tartalmú élelmiszerek fogyasztását is. Állítása szerint így 90 százalékkal csökkenteni lehet a betegségek hátterében álló gyulladásos folyamatokat.

„Tapasztalatom szerint a legtöbb betegség, ami a mindennapi belgyógyászi praxisban előfordul, valahonnan gyulladásokból indul el. Ezek eredete szinte kizárólag az emésztőrendszer.”

Az InfoRádió Családi Hét című magazinjának nyilatkozó élelmiszer-ipari mérnök arra hívta fel a figyelmet, hogy bár vannak kivételek, az élelmiszeriparban még mindig túl sok adalékanyagot használnak fel. Tóth Gábor úgy fogalmazott: azért nem változtatnak ezen, mert így gazdaságos. A szakember szerint az egészséges étkezés alapja az, ha otthon, nyers alapanyagokból főzünk magunknak.

„Időt szánunk a főzésre a konyhában, nyers anyagokat veszünk, amikből adalékmentesen egészséges ételeket gyártunk.”

Az élelmiszer-ipari mérnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagyon olcsó termékek többnyire silány alapanyagból készülnek.

Tóth Gábor szerint sokan több terméket nem fogyasztanának el többet, ha pontosan látnák azt, hogy hogyan és milyen összetevőkből készültek.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ha látnánk, miből készül, nem ennénk meg!
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást