Kávét ihatunk, de a forró tea rákkeltő?

Infostart
2016. június 19. 14:20
Nem rákkeltő a kávé, csak a nagyon forró italok - olvasható a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség jelentésében. A részletekről Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet magyarországi irodavezetője beszélt az InfoRádiónak.

„A kávé ügyében azért volt fontos ez a jelentés, mert utoljára 1991-ben nézték meg a kávéfogyasztást és akkor a 2B csoportba sorolták, ami azt jelentette, hogy lehetséges a rákkeltő hatása, különösen a hólyagrákkal kapcsolatban. Most átnézték az elmúlt évtizedek vizsgálatait és kísérleteit, és arra a konklúzióra jutottak, hogy nincs elegendő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a kávéfogyasztásnak rákkeltő hatása lenne” - mondta Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet magyarországi irodavezetője.

Hozzátette: megnézték hasnyálmirigyrák, női mellrák, prosztatadaganat és májrák esetében és kivették a 2B csoportból, betették a 3-as csoportba, ami azt jelenti, hogy emberre nézve nem rákkeltő a kávéfogyasztás.

„Ami most újdonság, a forró italok helyzete. Különösen Dél-Amerikában, Ázsiában és Kelet-Afrikában nagyon forró italokat fogyasztanak rendszeresen, és úgy tűnik, hogy ezekben a régióban a nyelőcsőrákos esetek összefüggésbe hozhatók a nagyon forró italok fogyasztásával” - hangsúlyozta az Egészségügyi Világszervezet magyarországi irodavezetője.

Pusztai Zsófia elmondta: ez nem jelenti azt, hogy a WHO ajánlást tesz arra vonatkozóan, hogy ne fogyasszunk forró italokat. De felhívja a figyelmet, hogy a 65 fok feletti hőmérsékletű italokat érdemes lehűteni.

„Európában nem is jellemző, hogy ennyire forró italokat fogyasztanak. A mi régiónkban a nyelőcsőrákkal összefüggésbe hozható két kockázati tényező a dohányzás és az alkoholfogyasztás” - fogalmazott az irodavezető.

Hozzáfűzte: egyelőre csak korlátozott bizonyíték van arra, hogy a forró italoknak rákkeltő hatásuk lehet.

„Azért kezdték el a vizsgálatokat, mert a dél-amerikai, ázsiai és afrikai térségekben nőtt a nyelőcsőrák előfordulása, de még további kutatásokra is szükség lesz. A nyelőcsőrák a nyolcadik leggyakoribb rákos megbetegedés. 2012-ben kb. 400 ezer esetben vezetett halálhoz, ez az összes rákos haláleset 5%-át jelenti. Ha valaki szeretné elkerülni ennek a betegségnek a kockázatát, akkor érdemes leszokni a dohányzásról és kevesebb alkoholos ital fogyasztani” - mondta Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet magyarországi irodavezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kávét ihatunk, de a forró tea rákkeltő?
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást