A család tájékoztatása szerint az édesanya egészségi állapota a tizennégy évvel ezelőtti családi tragédiát követően fordult válságosra, a gyász okozta trauma és a magány miatt az elmúlt években epilepsziával, tüdőbetegséggel és magas vérnyomással is kezelték.
A fia életét követelő bűncselekmény 2012 októberében rázta meg az országot, amikor a tizenegy éves Szita Bencét nevelőapjának korábbi élettársa, P. Erika két hajléktalan férfi, B. József és K. József bevonásával Sántos külterületére csalta, majd ott megkínozták és élve elásták.
A Kaposvári Törvényszék 2014-ben mindhárom elkövetőt tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte.
A bűnügy elkövetői azóta mindannyian életüket vesztették a büntetés-végrehajtási intézetekben: a felbujtó nő 2017-ben, két társa pedig 2019-ben halt meg a rácsok mögött.