Nyitókép: Getty Images / Witthaya Prasongsin

Szándékosan elütött egy biciklis futárt, soha többé nem vezethet

Infostart
2026. április 27. 19:09
Az autós több szabálytalanságot is elkövetett, ezt kérte rajta számon a futár. A férfi erre szándékosan elütötte – súlyos sérülést okozva a kerékpárosnak –, majd elhajtott.

Örökre eltiltotta a vezetéstől és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a sofőrt, aki 2021-ben szándékosan ütött el egy biciklist Budapesten – írja az RTL híradása nyomán az Index.

A csatorna úgy tudja, a sofőr többször is szabálytalankodott, amit a futár nehezményezett, így a nyomába eredt. Amikor helytelen irányból hajtott be egy egyirányú utcába, akkor megállt, majd

némi vitatkozást követően elütötte a biciklist, akinek eltört a lába.

Az autós azzal védekezett, hogy csak meg akart fordulni, majd tolatva elhagyta a helyszínt. A rendőrök nem sokkal később elfogták, jogosítványát bevonták, az ügyészség pedig megállapította, hogy szándékosan okozta a súlyos sérülést.

A bíróság a férfit további 1 év és 5 hónap börtönbüntetésre ítélte, 3 évre felfüggesztve. A csatorna úgy értesült, hogy kártérítést fizetett és enyhébb büntetésért fellebbezett.