Nyitókép: Unsplash

Gyanúsítottként hallgatták ki a volt magyar EU-képviselőt

Infostart
2024. december 20. 03:44
Gyanúsítottként hallgathatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Győrffy Balázst az augusztus 23-án hajnalban, Budapest belvárosában történt verekedés miatt.

A 24.hu információja szerint a volt fideszes politikus puszta kézzel bántalmazott egy nőt és rajta kívül még két másik személyt egy Lánchíd közelében lévő szórakozóhelyen.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy a nyomozó hatóság egy férfit hallgatott ki gyanúsítottként súlyos testi sértés és kétrendbeli könnyű testi sértés megalapozott gyanúja miatt.

A gyanúsított szabadlábon védekezhet, vele szemben nem volt megállapítható kényszerintézkedés törvényi indoka. Az ügy részleteiről az eljárás érdekeire figyelemmel további tájékoztatás nem adható - mondta az ügyész.

Az európai parlamenti képviselő augusztus 23-án tette közzé a közösségi oldalán, hogy ittasan „vitába keveredett egy hölggyel”, és a vita tettlegességig fajult. Úgy fogalmazott, hogy elfogadhatatlan és vállalhatatlan, amit tett, és bár nem emlékszik a történtekre, sajnálja a dolgot. Sajtóhírek szerint az akkor még politkus a Lánchíd közelében lévő egyik szórakozóhelyen beszólt egy lánynak, amit a vele lévő társaság nem vett jó néven. Ebből alakult ki verekedés.

A politikus a történtek után visszavonult a közélettől, kilépett a Fidesz–KDNP-ből, valamint lemondott az EP-képviselői mandátumáról és a Nemzeti Agrárkamara elnöki tisztéről is.