Nyitókép: Facebook!BRFK

Tragédia Budapesten: a piroson áthajtó Mercedes esélyt sem hagyott a Suzuki sofőrjének

Infostart
2024. július 24. 12:10
A Mercedes sofőrje, egy 20 éves holland férfi és utasa elmenekült a helyszínről, de a rendőrök később elfogták.

Szombat hajnalban egy Mercedes sofőrje – aki egy pesti szórakozóhelyről indult útnak – egy utóbb halálosnak bizonyuló balesetet okozott. A karambol után elmenekült a helyszínről, de a rendőrök azóta elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebook-oldalán azt írta, hogy az eset még szombat hajnalban történt, és a Mercedes sofőrje egy pesti szórakozóhelyről indult útnak két utasával. A baleset másik érintettje egy Suzukiban ülő, szabályosan közlekedő 47 éves férfi volt, aki „a Róbert Károly körút és a Lehel utca kereszteződésében zöld lámpán ment át, nem ment gyorsan, még észre is vette a felé száguldó Mercedest”.

A suzukis hiába fékezett, a piroson áthajtó, balról érkező autó óriási sebességgel csapódott a vezető oldali ajtónak. "A balesetet okozó 20 éves sofőr és az egyik utasa az ütközés után egy pillanatig sem gondolta, hogy felelősséget kellene vállalni, mentőt hívni, bármit segíteni, ők inkább gyáván elfutottak" – áll a posztban. A Mercedest vezető, holland állampolgárságú férfit és utasát a BRFK bűnügyi bevetési osztályának kellett előkerítenie és elfognia a fővárosban. A Mercedesben ült még egy ember a hátsó ülésen, ő volt az egyetlen, aki nem szaladt el

A vétlen sofőrért a helyszínen és a kórházban is mindent megtettek a mentők és az orvosok, de végül hétfőn életét vesztette. A holland sofőr és utasát gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat.