Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Nem segített a beismerés az újpesti brutális gyilkosság ügyében

Infostart
2024. május 26. 11:22
A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint előbb megölte a szüleit, majd amikor a rendőrök emiatt vele szemben intézkedést foganatosítottak, az egyik rendőrt is mellkason akarta szúrni.

Mint ismert, a Központi Nyomozó Főügyészség – több ember, részben hivatalos személy sérelmére, hivatalos eljárása alatt, részben a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt – indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint május 24-dikét megelőző napokban Budapesten, a IV. kerületi lakásukban egy eddig tisztázatlan, de éles és hegyes eszközzel olyan súlyosan bántalmazta idős szüleit, hogy a sértettek életüket vesztették, majd a vele szemben 2024. május 24-én intézkedő rendőrt egy vadásztőrrel mellkason akarta szúrni - áll a bírósági közleményben.

A gyanúsított

beismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.

A nyomozási bíró a beismerő vallomás ellenére – egyetértve az ügyészi indítvánnyal – a szökés, illetve elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel egy hónapi időtartamra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.