Nyitókép: Facebook/BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság

Mégsem a luxusüzlet kirablóit fogták el, újabb fordulat az ügyben

Infostart
2024. április 19. 13:32
Április 15-én, hajnali fél háromkor egy kocsival belefaroltak egy Andrássy úti Louis Vuitton bolt Hajós utcai kirakatába, és rengeteg táskát, övet, napszemüveget elvittek több tízmillió forint értékben.

Mint kedden közölték, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztálya aprólékos adatgyűjtés során fél nap alatt azonosította a feltételezett elkövetőket. Egyiküket, egy 56 éves montenegrói állampolgárságú férfit a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói a Terézvárosban, társát, egy szintén 56 éves horvát állampolgárságú férfit Erzsébetvárosban fogták el.

Pénteken a rendőrségi honlapra felkerült egy rövidhír, mely szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt, és két embert még keresnek. A két eddig elfogott férfit jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki és vették őrizetbe, letartóztatásukat az ügyészség indítványozta, a bíróság pedig elrendelte.

Mindezek után az RTL arról számolt be, hogy

nem az elkövetőket sikerült elfognia a rendőröknek. A két külföldi állítja, nem volt a helyszínen.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője elmondta: a megalapozott gyanú szerint az elfogott montenegrói és horvát férfi néhány órával a betörés után segített az elkövetőknek, egyikük taxival szállította el a dobozokba csomagolt zsákmányt.

Később a 24.hu-val Rab Ferenc azt is közölte: az elsődleges adatok alapján logikusnak tűnt, hogy a két férfi, akit az elrabolt luxustermékekkel együtt rövid időn belül kerítettek kézre, volt a végrehajtó, de a nyomozás során hamar tisztázódott, hogy ők valójában a bűnsegédek lehetnek.

A betörésről készült fenti videón is szereplő két embert tehát továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.

A 24.hu szerint a két elfogott férfi letartóztatását azért rendelték el, mert fennáll a szökés veszélye, illetve, azé, hogy szabadon engedésük esetén felvennék a kapcsolatot a tettesekkel. A letartóztatás ellen mindketten fellebbeztek. Egyikük ügyvédje is arról beszélt az RTL-nek, hogy a felvételeken nem védence szerepel, és így jelenleg hibás gyanúsításról van szó.