Nyitókép: megaflopp/Getty Images

Többségében felmentő ítélet született a Széchenyi Hitelszövetkezet vezetőinek perében

Infostart / MTI
2024. február 9. 13:58
Számvitel rendjének megsértése miatt ítélte el a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken a Széchenyi Hitelszövetkezet (SZH) egykori ügyvezetőjét, de a hűtlen kezelés vádja alól őt és hét vádlott-társát is felmentette bűncselekmény hiánya miatt.

Folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolta meg az ügyészség a SZH nyolc egykori vezetőjét, akik a vádirat szerint több mint félmilliárd forint kárt okoztak fedezetlen hitelek kihelyezésével. Három vádlott a HSZ hitelkérelmeket elbíráló cenzúrabizottságának, öt pedig az igazgatóságának volt a tagja, köztük az elsőrendű B. L.-né, a zalaegerszegi székhelyű hitelszövetkezet egykori ügyvezető igazgatója és a másodrendű vádlott Töröcskei István, a SZH korábbi igazgatósági elnöke.

A törvényszék B.L.-nét számvitel rendjének megsértése miatt találta bűnösnek, amiért egy év, végrehajtásában egy esztendőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt azonban őt és a további hét vádlottat is felmentette a bíróság.

Az ítélet indoklása során elhangzott: a vádirattal ellentétben nem volt bizonyíték arra, hogy a perben felsorolt hét cég, amely 2012-13-ban hitelkérelmet nyújtott be a szövetkezethez, ne lett volna hitelképes. Kötelezettségszegést sem követtek el és vagyoni hátrányt sem okoztak így a SZH vezető tisztségviselői, de a bíróság azt is megállapította, hogy amúgy is csak az ügyvezető és az igazgatóság elnöke tartozik ebbe a körbe, a többi vádlott nem.

Az ügyvezető esetében azt azonban megalapozottnak találta, hogy elkövette a számvitel rendjének megsértését, miután a szövetkezet vagyoni helyzetéről szóló iratokat kozmetikázták, hogy ne induljon felszámolás, ami azonban 2014 végére elkerülhetetlenné vált. Már 2007-től romlottak a szövetkezet pénzügyi mutatói, sok volt a bedőlt hitel, csökkent a szövetkezet tőkéje, de a piaci viszonyok és a jogszabályi környezet miatt is csak nehézkesen működött a SZH.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész megalapozatlanság miatt fellebbezést nyújtott be minden vádlott esetében, az egyedül elítélt B.L.-né pedig védőjével három nap gondolkodási időt tartott fent.