Nyitókép: ugyeszseg.hu

Drogot adott a fiatalnak, aki kiugrott az ablakon – lényegében megúszta, pedig halál lett a vége

Infostart
2023. október 20. 17:49
Az érettségit ünneplő társaság egyik tagja a mélybe vetette magát – a dílereket most ítélték el.

Felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság azt a két férfit, akik kábítószert adtak el annak az érettségit ünneplő fiatalokból álló társaságnak, amelynek egyik tagja még aznap éjszaka kiugrott egy Fő utcai lakás ablakán. A fiatalt kórházba vitték, de később meghalt.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a 25 és egy 28 éves férfi 2020 márciusa és májusa között egymást segítve értékesített drogot a kábítószer-fogyasztóknak. A drogokat a fiatalabb férfi szerezte be, majd a társa adta át a vevőknek a személyes találkozók során, és ezekről az ügyletekről feljegyzéseket is készített.

A kábítószer-kereskedői tevékenységük keretében az idősebbik elkövető 2020. május 9-én, a VIII. kerület, Kálvária téren marihuánát, amfetamint és LSD-t adott át egy fiatalokból álló társaság egyik tagjának, aki a szerekért 20 ezer forintot fizetett. A társaság még aznap éjszaka egy I. kerületi lakásban szórakozott, amelynek során

az egyik fiatal kizuhant a lakás ablakán és később a kórházban életét vesztette.

A nyomozók a kábítószert átadó vádlott elfogásakor annak VIII. kerületi, majd a társa IX. kerületi lakásában kábítószereket, valamint nagy mennyiségű, kábítószer csomagolásához használt műanyag tasakot, és digitális mérleget találtak. Az ügyészség drogkereskedelemmel vádolta meg a két férfit.

A bíróság egyiküket 2 év börtönbüntetésre ítélte, de a végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette, társát 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, de ezt is felfüggesztették négy év próbaidőre. Az ügyészség letöltendő szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett.