Nyitókép: Magyarország Ügyészsége/Facebook

Közlekedési táblával a kezében őrjöngött, és ez még nem minden – videó

Infostart
2023. augusztus 29. 11:33
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 48 éves férfival szemben, aki 2021 márciusában, egy kiszakított közlekedési táblával zavarta a közlekedést a X. kerületben, majd decemberben egy villamost dobott meg kővel, amivel a villamosközlekedést jelentős mértékben megzavarta.

A vád szerint a vádlott 2021. március 16-án délután, bódult állapotban, egy X. kerületi körforgalomnál kiszakított a helyéről egy közlekedési táblát, majd kisétált az úttestre, és a táblával a kezében először egy gépkocsi felé futott, ami kitért előle, majd egy busz felé indult meg, aminek a sofőrje emiatt fékezésre kényszerült. A vádlott ezután visszasétált a járdára, majd ott súlyemelést végzett a közlekedési táblával, amit végül letett a járdára. A vádlott a cselekményével a közlekedésben résztvevők testi épségét veszélyeztette.

A vádlott hónapokkal később, 2021. december 29-én, ittas állapotban, egy II. kerületben közlekedő villamos első szélvédőjét dobta meg egy kővel. A villamos vezetője ezt észlelte, ezért a szerelvénnyel intenzíven fékezett, ennek ellenére

a kő a jármű a szélvédőnek csapódott és azt betörte.

A rongálás következtében a szerelvényben több mint 100 ezer forint kár keletkezett, és bár személyi sérülés nem történt, annak reális veszélye fennállt. Ezen túlmenően, az adott vonalon a villamosforgalom mintegy 2 órán keresztül szünetelt, 10 darab pótlóbuszt kellett szolgálatba állítani. Mindez nagyjából 2000 utas utazását érinthette – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 48 éves férfit közlekedés biztonsága elleni bűntettel, közérdekű üzem működése megzavarásának bűntettével, valamint rongálás vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz. A vádlott jelenleg más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztést tölt.