Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Vádbeszéd: az ügyész emberölésért kér legalább 12 év fegyházat Gyárfás Tamásra

Infostart
2023. július 11. 14:40
A Fenyő-gyilkosság ügyében eljáró ügyész keddi vádbeszédében életfogytiglanig tartó börtönbüntetést kért Portik Tamásra, míg Gyárfás Tamásra 12 évnél hosszabb fegyházbüntetést kért.

Befejezte a múlt héten megkezdett perbeszédét az eljáró ügyész, a Gyárfás Tamás és Portik Tamás ellen, Fenyő János médiavállalkozó 1998-as meggyilkolása miatt indult büntetőperben.

Az ügyész többek között azokat a hangfelvételeket is elemezte, melyek a vád legerősebb bizonyítékai. A hangfelvételek szerint 2003 és 2004 között egy éven belül öt alkalommal is találkozott Gyárfás és Portik úgy, hogy utóbbi titokban rögzítette a beszélgetéseket – írja az Index.

A Gyárfás és Portik közötti beszélgetésekben a felek gyakran használtak metaforákat, speciális kifejezéseket. Az ügyész álláspontja szerint azonban ennek ellenére a hanganyagok egyértelműen bizonyítják, hogy kettejüknek közös titkuk van. Az ügyészség szerint egyértelműen olyan utalások vannak a beszélgetésekben, amelyek világosan cáfolják Gyárfás azon állítását is, hogy ő Portikkal csak pár alkalommal találkozott volna korábban.

Gyárfás Tamásnak volt indítéka és komoly szándéka is Fenyő János megöletésére – mondta vádismertető zárszavában az ügyésznő, aki indítványozta, hogy a törvényszék az elsőrendű vádlott Gyárfás Tamást mondja ki bűnösnek felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettében, és ítélje határozott idejű, letöltendő fegyházbüntetésre. A vádiratban az ügyészség a 12 évet meghaladó büntetés kiszabására tett indítványt úgy, hogy Gyárfást legkorábban büntetése négyötödének letöltése után helyezhessék szabadlábra.

Portik Tamás esetében pedig az ügyészség azt indítványozta, hogy a másodrendű vádlottat – a korábban kimondott, az Aranykéz utcai robbantást is magában foglaló ítélet hatályon kívül helyezésével – felbujtóként, előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettében mondja ki bűnösnek a bíróság és ítélje életfogytig tartó szabadságvesztésre.

A per csütörtökön Gyárfás Tamás védőjének, Zamecsnik Péternek a perbeszédével folytatódik.