Nyitókép: Facebook/Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal

Nem akármilyen járművel csaptak le a rendőrök Kecskeméten – fotók

Infostart
2023. június 9. 05:12
Egy hétvégi akcióról adtak ki beszámolót.

Szombat este egy kecskeméti illegális gyorsulási verseny résztvevőit - ahogy ők fogalmaztak, "boyracereket, kecskeméti Schumachereket" - lepték meg a rendőrök és a közlekedési hatóság szakemberei.

A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal közlése szerint a városi lakosság nyugalmát évről-évre megzavarják a nyári időszakban megjelenő, többségében engedély nélkül átalakított járművekkel történő éjszakai, illegális gyorsulási versenyek. Az érintett járművek a korábbi években elsősorban a kiskörúton, egy belvárosi parkolóban gyülekeztek, majd fokozatosan tértek át egy nagy bevásárlóközpont parkolójába.

Amellett, hogy a gyorsulási versenyek rendkívül balesetveszélyesek, erős zajhatást idéznek elő, ami különösen zavaró a környéken élők számára - tették hozzá.

A hétvégi akcióban a közlekedési hatóság a mobil műszaki vizsgálóállomását is a helyszínre telepítette, amely segítségével fékhatás műszeres mérésére, valamint a futómű állapotának aktív vizsgálatára is sor került a járművek szemrevételezéssel történő általános műszaki állapotának ellenőrzése mellett.

A részletes ellenőrzés által érintett 6 járműből kiugróan nagy arányban, 5 személygépjármű esetében tártak fel hiányosságot, illetőleg engedély nélküli átalakítást. Az ellenőrzés eredményeként arra kötelezték az érintett járművek üzembentartóit, hogy a hatóság kijelölt vizsgálóállomására műszaki vizsgálatra vigyék be a kocsikat.