Nyitókép: MTI/Donka Ferenc

Fontos lépést tett a rendőrség a szegedi gyilkosság ügyében

Infostart
2023. május 29. 11:33
Három gyanúsítottat vettek őrizetbe a vasárnap Szegeden történt haláleset miatt.

Ahogy arról az Infostarton is beszámoltunk a szegedi járőrök vasárnap délután egy holttestet találtak Újszegeden. Hajléktalanok számolhattak le egymással.

A rendőrség tájékoztatrása szerint az éjszaka folyamán a nyomozók három helybéli gyanúsítottat hallgattak ki, az eljárás az őrizetbe vételük mellett folyik.

A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a történteket.

Rendőrök által lezárt terület Újszegeden, ahol holttestet találtak 2023. május 28-án. A rendőrség közlése szerint a halálesettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja, a nyomozók vizsgálják a körülményeket. MTI/Donka Ferenc

A közelben lakók szerint a mintegy egyhektárnyi terület közepén lévő facsoportoknál hajléktalanok laktak, akik között gyakoriak voltak a durva szóváltások.

A Délmagyar szerint ezúttal több bejelentés alapján ment ki a rendőrség a helyszínre.