Borásznak, majd titkos ügynöknek hazudta magát, 12 milliót kapott a nőktől

Infostart
2023. május 15. 08:12
Befejezték a nyomozást azzal a soproni férfival szemben, aki a gyanú szerint összesen több mint 12 millió forintot csalt ki két nőtől, akikkel egyszerre tartott fenn szerelmi kapcsolatot.

A férfivel szemben csalás bűntett gyanúja miatt folytatott nyomozást a rendőrség, aki a gyanú szerint 2020-ban egyik barátnőjétől több mint 7 millió forintot, másik barátnőjétől pedig 5 és fél millió forintot kért azzal az ürüggyel, hogy egy rá váró hatalmas örökség illetékét ki tudja fizetni.

A budapesti nyomozás adatai szerint H. Szabolcs egy internetes társkereső oldalon keresztül ismerkedett meg a két nővel 2019-ben. A férfi álnéve mutatkozott be áldozatainak, valamint ugyanazt a mesét adta elő számukra: magát, mint több nyelven beszélő, sikeres vállalkozóként mutatta be azt állítva, hogy a családjáé egy borászat is.

Ezt fokozta a befolyásos politikai kapcsolatairól és a Sopronban köztiszteletnek örvendő családjáról szóló fikcióival is - írja a rendőrség.

Pár hónappal később a férfi saját apja valótlan halálhírével, valamint anyja romló egészségügyi állapotáról mesélve próbált szánalmat kelteni a nőkben, majd egy várható, több száz milliós örökségre utalgatott.

A férfi még azt is állította, hogy az anyja is meghalt. Ez lett a veszte, mert az egyik áldozat barátnője összefutott a halottnak mondott asszonnyal.

A két nő szembesült vele, hogy tudtukon kívül mindketten H. Szabolcs barátnői, aki ugyanazzal a mesével csalhatott ki tőlük milliókat. Amikor az egyik sértett kérdőre vonta, akkor a férfi azt mondta, hogy ő titkos ügynök, és a nő miatt vége a karrierjének.

Az eset még 2021-ből való, de most adták át a nyomozati dokumentumokat az ügyészség részére.