Nyitókép: rendőrség

Attól tartott a bíróság, újabb súlyos bűncselekményt követ el a rózsadombi gyilkosság gyanúsítottja

Infostart
2023. május 4. 17:42
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2023. június 3-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit a Bimbó utcában április 30-án elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, a megalapozott gyanú szerint a terhelt 2023. április 30-án olyan súlyosan bántalmazta édesanyját annak II. kerületi lakásában, hogy az a helyszínen életét vesztette.

A gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megállapítására lehet alkalmas, amely tíztől húsz évig terjedő, vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéssel is büntethető.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlésnek a veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását – olvasható a Fővárosi Törvényszék sajtóközleményében.

Mint írják, a terhelt bejelentett munkahellyel, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, megélhetését a szülei biztosították. Az eljárás adatai szerint a terhelt és a sértett kapcsolata konfliktusokkal terhelt volt: a nő több esetben életveszélyesen megfenyegette az anyját, több alkalommal megverte és érzelmileg zsarolta őt.

Bár a gyanúsított büntetlen előéletű, ellene két másik büntetőeljárás van folyamatban, szintén személy elleni erőszakos bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt.

A büntetési tétel nagyságából eredő fenyegetettség, a gyanúsított rendezetlen egzisztenciális körülményei, az eljárás során körvonalazódó aggályos személyiségjegyei és a folyamatban lévő egyéb eljárások alapján megalapozottan feltehető, hogy kényszerintézkedés hiányában a terhelt a hatóságok számára elérhetetlenné válna, elrejtőzne vagy megszökne – teszik hozzá.

A gyanúsított az elkövetéskor rajta lévő ruhaneműket és lábbeliket megkísérelte elégetni, azokat a lakás ablakából kidobálta. A terhelt azzal a magatartásával, hogy tárgyi bizonyítási eszközöket akart megsemmisíteni a bizonyítási eljárás meghiúsítására, akadályozására törekedett.

A terhelt ellen folyamatban lévő büntetőügyek, igazolatlan egzisztenciális háttere, illetve a vallomások alapján kirajzolódó személyiségjegyei okán alappal lehet tartani attól, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A bíróság a fentiek miatt a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célokat a terhelt esetében kizárólag a letartóztatással látta biztosítottnak.

A végzés nem végleges.