Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Döbbenetes mérleg: a budapesti bulinegyedre csaptak le a rendőrök

Infostart
2023. március 28. 08:10
A rendőrök átfogó bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak péntek éjjel Budapest Belvárosában. 93 rendőr 24 gépkocsival akciózott.

A rendőrök március 24-én este 7-től március 25-én reggel 5 óráig munkálkodtak az éjszakában. Azt írják, hogy a fővárosi szórakozóhelyek és környékük ellenőrzésének a célja a garázda jellegű, erőszakos, vagyon elleni, és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények megelőzése, valamint a másokra veszélyt jelentő közlekedők kiszűrése.

Az akció mérlege 607 igazoltatásból, 307 jármű ellenőrzéséből, és 248 szondázásból kilenc elfogás, tizenhárom előállítás, négy biztonsági intézkedés, hat szabálysértési feljelentés, harminckét helyszíni bírság, valamint négy közigazgatási bírság.

Az éjszaka során 35 taxiból 5-nél találtak szabálytalanságot, egyikőjük forgalmi engedélyét is elvettek.

A beszámolóban kiemelik azt az esetet, amikor egy férfi kamudroggal próbálkozott. A lényeg, hogy a férfi szerint "nem kábítószert árul, csupán majoránnát", amivel hetente 2-3 alkalommal egészíti ki a megélhetését.

Találtak nála még közel 5 gramm fehér port is, amelyről elárulta, hogy porcukorról van csupán szó. Csalás miatt kell felelnie.

Mivel a bulinegyedről van szó, ezért érdekes, hogy 13 esetben közterületi italozás, egy esetben pedig koldulás miatt bírságoltak.

Fotónk illusztráció.