Nyitókép: Getty Images/ fizkes

Mindennapi brutalitás - ököllel támadt a gyermeküket kezében tartó élettársára a megvadult férfi

Infostart
2023. március 20. 12:00
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt a férfival szemben.

Tavaly szeptemberben egy 31 éves férfi féltékenység miatt vitába keveredett élettársával – írja a Nógrád Vármegyei Főügyészség közleményében.

A férfi ököllel rátámadt a nőre, akinek eközben a kezében volt a gyermekük, és elesett. Ezután sem hagyta abba a bántást: a földön fekvő, a gyermeket a karjában tartó nőt szidalmazta, rugdosta és ütlegelte házuk udvarán. Az apa a gyermeket ki akarta tépni a nő kezéből, aki ezt nem hagyta, és egy romos házba menekült.

A férfi ekkor egy vascsövet vett a kezébe és azzal kezdte ütni riválisa utcán parkoló járművét.

A nő nyolc napon túl gyógyuló, súlyos orrcsonttöréses sérülést szenvedett.

Mivel a bántalmazás hatókörében volt a gyermek is, az apa veszélyeztette a testi fejlődését.

Az ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette, súlyos testi sértés bűntette és garázdaság bűntette elkövetése miatt emelt vádat, melyben szabadságvesztés büntetés, közügyektől eltiltás és foglalkozástól eltiltás kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a csaknem 50 ezer forint összegű bűnügyi költséget is fizesse meg.