Nyitókép: police.hu

Négyen egy ellen, emberhalál 40 ezer forintért

Infostart
2023. január 30. 21:03
Egy négyfős társaság megölt egy 54 éves férfit Furtán. 24 órán belül elfogták őket.

Napok óta nem látta szomszédját ezért bejelentést tett a rendőrségen egy furtai férfi. Az is gyanús volt számára, hogy a ház bejárati ajtaja nyitva van.

A rendőrök az ingatlan előszobájában holtak találták az 54 éves tulajdonost. Bűncselekményre gyanakodtak és igazuk lett.

A nyomozás eddigi adatai szerint három férfi, 48, 28 és 20 évesek, valamint társuk, egy 31 éves nő meg akarták szerezni ismerősük pénzét. Átmentek hozzá január 26-án, megverték, majd a magatehetetlenül fekvő férfi ruházatát és egész lakását átkutatták. Alig 40 ezer forintot zsákmányoltak, majd hazamentek.

A rendőrök nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást velük szemben.