Nyitókép: police.hu

Jó módban élő fiatalok fűvel üzleteltek - videó

Infostart
2023. január 28. 06:00
Marihuánát terjesztő társaság öt tagját fogták el a debreceni rendőrök. A többségében jó módban élő, szüleikkel lakó fiatalok mindegyikét kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a nyomozók. Az akcióról videó is készült.

A Készenléti Rendőrség NNI debreceni osztálya és a debreceni rendőrök közösen fogtak el egy kábítószerterjesztéssel foglalkozó csapatot. Gyanújuk szerint az öttagú társaság 2021 decembere óta látta el droggal a hajdú-bihari fiatalokat.

A két hajdúböszörményi, egy debreceni, egy hajdúszoboszlói és egy sárospataki férfi egymással folyamatosan konspirálva, szervezett keretek között "dolgozott", amiről még a közvetlen családtagjaik sem tudtak. A fiatalok elfogását éppen ebből kifolyólag szinte hitetlenkedve nézték végig hozzátartozóik.

A több mint ötven rendőr bevonásával végrehajtott razzia során, számos eszközön túl,

lefoglaltak egymillió forintot és 400 eurót is.

Az öt terjesztő mellett a nyomozók előállították egyikük kábítószer-fogyasztó barátnőjét is.

A 23 és 26 év közötti férfiakat a KR NNI debreceni nyomozói kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják. Kihallgatásukat követően kezdeményezték mind az ötük letartóztatását, amit elrendeltek.

A nyomozók most azt kutatják, hogy a csapat honnan szerezte be a marihuánát. Ez azt jelenti, hogy "szélesedhet" az elkövetői kör - a rendőrség megfogalmazása szerint.