Nyitókép: Pixabay

Az olasz maffia Magyarországon is tevékenykedik, léptek a hatóságok

Infostart
2023. január 27. 07:23
A bűnügyekben való uniós együttműködést összehangoló Eurojust számolt be a nagyszabású akcióról.

Az Eurojust segítségével az olasz és a magyar igazságügyi és bűnüldöző hatóságok műveletet hajtottak végre az 'Ndrangheta bűnszervezet ellen. A közös akció során nyolc személyt tartóztattak le. Őket maffia jellegű bűnszövetkezettel, nemzetközi pénzmosással és csempészéssel gyanúsítják - írta a Portfolio az Eurojust - hivatalos nevén az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynöksége - közleménye alapján.

Az akció középpontjában a csoport pénzmosási tevékenysége állt, amelyet számos olyan cég segített elő, amelyeket korábban az olasz, a magyar és a ciprusi jog szerint fiktív módon harmadik személyek nevére jegyeztek be.

A nyomozók a letartóztatások mellett mintegy 3 millió euró (körülbelül 1,2 milliárd forint) értékben vagyontárgyakat - köztük bankszámlákat, ingatlanokat, járműveket és egy jachtot - foglaltak le. Négy ingatlantársaság vagyonát is zárolták, ebből hármat Budapesten, egyet pedig Milánóban.

Az ügyet még 2019 márciusában nyitották meg az Eurojustnál.

Mint a portál emlékeztet, már több mint 15 éve felmerült a gyanú, hogy az 'Ndrangheta olasz maffiaszervezet Magyarországon is megjelent. Akkor Nicola Gratteri, a délolasz Reggio Calabria tartomány szervezett bűnözés elleni igazgatóságát vezető helyettes államügyész állította azt, hogy a calabriai maffia itthon most pénzt. Akkor már azt állította, hogy "se magyarországi város-, se étteremnevet nem mondhat", de több érintett cég után is nyomoznak.

2015-ben, az Europol nyomozói kiderítették, hogy egy olasz bűnözői csoport, köztük Camorra-tagokkal, magyar és svájci bankokon keresztül juttatta el a pénzét lombardiai üzletemberekhez, ugyanebben az évben pedig a Sacra Corona Unita alvilági szervezet egy tagját tartóztatták le Nagylakon, a határnál.