Nyitókép: Pixabay

H. Zoltán divattervező ügyében mást is bevittek a rendőrök

Infostart
2022. november 4. 14:35
Korábban egy vele együtt elfogott embert kiengedtek, de most találtak egy újabb érintettet.

Azt írja a Telex, hogy H. Zoltán divattervező gyanúsítása és letartóztatása után ugyanabban az ügyben újabb gyanúsítottat fogtak el.

Ami a korábbiakról biztos, hogy a tervezőt kábítószer-kereskedelem gyanújával tartják fogva, és vele együtt fogtak el egy másik embert is október végén, őt azonban szabadlábra helyezték.

A portál megkeresésére az ügyészség megerősítette egy másik gyanúsított letartóztatását is.

H. Zoltán korábban fellebbezett a letartóztatás ellen, amit az elsőfokú bíróság elutasított, a döntést most a másodfokú bíróság is helybenhagyta.

Ismert, október 21-én egy XIII. és egy IV. kerületi lakáshoz mentek ki a rendőrök, összesen két személynél 185 gramm növényi törmeléket, illetve marihuánát, valamint 17 gramm kokaingyanús port találtak. November 2-án a Blikk írta meg, hogy H. Zoltánt barátja csalhatta tőrbe, akit már ki is hallgattak.