Nyitókép: Pixabay.com

Papírgyűjtés ürügyén jutottak a lakásba, hárommilliót vittek el

Infostart
2022. október 10. 17:22
Az elkövetők más-más indokokkal jutottak be idős emberek lakásába Budapesten, ahonnan több millió forintot és arany ékszereket loptak el.

A XXI. Kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást indított ismeretlen elkövetők ellen egy 2022 márciusában történt kifosztás miatt – írja a police.hu. A gyanú szerint becsöngettek egy idős asszonyhoz papírgyűjtés ürügyén, majd a papír mellett vizet is kértek. Mialatt az idős asszony vizet töltött nekik, a másik két nő átkutatta a lakást, ahonnan hárommillió forinttal távoztak.

Ezután más-más történettel július 13-án egy XIV. kerületi, majd szeptember 15-én és október 5-én másik két VIII. kerületi nő lakásába jutottak be. Ezekből a lakásokból sem távoztak üres kézzel; több millió forintot, valamint arany ékszereket loptak el.

(forrás: police.hu)

A fővárosi nyomozók a feltételezett elkövetőket azonosították, majd közülük hármat 2022. október 5-én 9 óra 38 perckor Budapesten, a Nagyvárad téren elfogtak. Negyedik társukat a rendőrség jelenleg is keresi.

A rendőrkapitányság a 24 éves L. Máriát és a 49 éves R. Margitot négyrendbeli, míg a 32 éves R. Elvirát háromrendbeli kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki. A tetteseket őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.​