Nyitókép: boonchai wedmakawand/Getty Images

Megfigyelte a férjét, aztán a bíróságon került bajba

Infostart
2022. március 8. 22:02
Vádat emeltek egy szegedi nővel szemben, aki hónapokon keresztül titokban fölvette azt, amikor korábbi élettársa a közös gyerekükkel volt láthatáson.

A nőt tiltott adatszerzés bűntettével vádolják.

A szülők 2018-ban kötöttek egyezséget a bíróság előtt arról, hogy az akkor hároméves közös gyermekükkel a férfi miként tarthatja a kapcsolatot. A megállapodás értelmében a férfi az anya lakásában találkozhatott gyermekükkel.

2018 decembere és 2019 áprilisa közötti a vádlott titokban egy kamerát helyezett el a lakásában, mellyel a láthatás alatt történteket a férfi tudta és beleegyezése nélkül rögzítette. A vádirat szerint a nő a találkozókról 23 napon készített alkalmanként több órányi videót. Emellett hangfelvételek is készültek a kapcsolattartás során elhangzottakról, és a nő fölvette a férfival folytatott beszélgetéseket is.

A nő a felvételeket az általa a kapcsolattartás újraszabályozása érdekében indított polgári perben pendrive-on benyújtotta a Szegedi Járásbírósághoz, a férfi ekkor szerzett tudomást a történtekről - tudatta a csoportvezető ügyész.