Nyitókép: Pexels.com

Az első ütésből még felállt, de jött a második, pedig csak békíteni akart – videó

Infostart
2022. január 27. 05:30
Egy vitát próbált elsimítani a sértett, de végül életveszélyes fejsérülést szenvedett.

A vádirat szerint a vádlott – egy 36 éves férfi – 2020. június 10-én kora délután egy XV. kerületi sörözőben italozott unokatestvérével és annak barátjával, a későbbi sértettel.

Az italozás közben a vádlott az asztaltársaságukban ülő nőkre fújta a cigarettafüstöt, ami miatt az unokatestvére rászólt. Emiatt szóváltás alakult ki a két férfi között, majd a vitájukat a söröző előtt, az utcán folytatták, ahol már kölcsönösen lökdösték is egymást.

A komolyabb dulakodás megakadályozása érdekében a sértett utánuk ment, de a két férfi tovább vitatkozott és lökdösték egymást. A vita és dulakodás hevében, a vádlott végül nem a vele vitatkozó unokatestvérét, hanem a sértettet ütötte meg ököllel, amitől a férfi a földre esett, azonban ekkor még rögtön fel is állt onnan – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A vádlott eközben tovább lökdöste az unokatestvérét, majd ismét a sértettre támadt és őt ököllel, a fején újra megütötte. Ettől az ütéstől a sértett hanyatt esett és a fejét tompítás nélkül az aszfaltozott járdába ütötte, aminek következtében eszméletét vesztette. A vádlott még ezután sem hagyott fel a támadással, unokatestvérét még többször megütötte, illetve meglökte.

A sértett életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.

A Fővárosi Főügyészség a támadóval szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A főügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.