Nyitókép: AndreyPopov/Getty Images

Tagadta bűnösségét a tömegmerénylet tervezésével vádolt kecskeméti fiatal

Infostart
2021. december 14. 12:28
A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy kecskeméti férfit terrorcselekmény előkészületének bűntettével vádolnak.

A vádirat szerint a terhelt – V. Kende – felvette az iszlám vallást és titokban az iszlám radikális, dzsihádista irányzatának követője, valamint az Iszlám Állam terrorszervezet támogatója lett.

Az interneten radikális iszlamista és terrorcselekményekkel kapcsolatos tartalmakra keresett rá, valamint különböző online felületeken bombakészítésről, terrorcselekmények elkövetéséről beszélgetett ismeretlen személyekkel. Ezen felül megkezdte egy házi készítésű szöges csőbomba legyártásához szükséges anyagok beszerzését is.

A vádlott egyik chatpartnerével több helyszínen, egyidőben elkövetett terrorista merényleteket tervezett Budapesten és vidéken – olvasható a törvényszék sajtóközleményében.

A keddi előkészítő ülésen a 22 éves vádlott nem ismerte be bűnösségét, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról. Miután a bizonyítási indítványok elhangzottak, a bíróság tárgyalásra utalta az ügyet.

Az eljárás 2022. február 11-én – a minősített adatokra figyelemmel – zárt tárgyalás keretében folytatódik.