Nyitókép: Sam Wasson/Getty Images

Baldwin-baleset: két rutintalan filmes az érdeklődés középpontjában

Infostart
2021. november 27. 17:34
A két fiatal stábtag sokadik választásként, alig 24 évesen került a filmbe.

Hannah Gutierrez nem akarta elhinni, mekkora szerencséje van, amikor megkapta fegyvermesteri munkáját a Rust forgatásán. Két nappal azután, hogy kettős pozícióban, kellékasszisztensként és fegyvermesterként szerződtették, Facebook-profilján arról elmélkedett, hogyan lehetséges az, hogy mostanában ennyire szerencsés. "Úgy érzem, nem lehet már sokáig ennyi szerencsém" - írta, és ebben igaza volt. Egy hónapon belül meghalt Halyna Hutchins, a film operatőre, egy olyan fegyver által, amelyet neki kellett volna előzetesen megvizsgálni.

Volt oka arra, hogy hihetetlen szerencséjének örüljön: 24 évesek nem szoktak hasonló munkát kapni: vezető fegyvermesterként is elég kuriózum lett volna magában a helyzet, de emellé véve a kellékekkel kapcsolatos felelősséget, végképp ez a helyzet. Ráadásul egy másik 24 évessel, a fő kellékesként szerződtetett Sarah Zachryval együtt dolgozott.

A mentor, aki ott sem volt

A két nő nyolc nappal a forgatás kezdete előtt ismerte meg egymást a Los Angeles Times cikke szerint, első közös útjuk Seth Kenney fegyverszakértőhöz vezetett, akik fegyvereket és lőszereket, valamint szakértői jelenlétet biztosított a Rust forgatása idején, szigorúan a háttérben. Erre utal, hogy egyetlen napon sem szerepelt neve hivatalosan a forgatáson részt vevők névsorában.

Kenney egy írásos nyilatkozatában arról számolt be, hogy éles lövedék nem érkezett tőle a forgatásra - pedig Alec Baldwin éles lövedékkel adta le a halálos lövést. Hozzátette: nem volt szakértői minőségében a forgatás részese, és a tragédiát megelőzően sosem járt a forgatáson. Ő ajánlotta viszont be Gutierrezt, akinek édesapjával számos forgatáson dolgozott már. Leírása szerint sem tipikus választás volt a nő, viszont rengeteg időt töltött apjával forgatásokon, aki képezte. Kenney szerint ő mutatta be Gutierrezt és Zachryt egymásnak.

A két nő mindenesetre csak azt követően kapta meg a pozíciókat, hogy sok filmes visszautasította azokat,

vagy azért, mert nem volt szabad kapacitása ebben az időszakban, vagy azért, mert aggodalmát fejezte ki a biztonság miatt, illetve azért, mert a producerek egy személyben akarták megoldani a fegyvermester és a kellékasszisztens feladatait. A két nőnek azonban egy ilyen független film ugródeszkát jelentett. Most viszont hatalmas felfordulás közepén találták magukat, mivel a baleset napjával kapcsolatos egyik központi kérdés, hogy ki készítette ki az aznap használt lövedékeket. Két per is indult a stábtagok ellen, mindegyikben említik a két nőt, valamint a fegyvermester saját maga szerint nem létező mentorát. A keresetekben David Halls rendezőasszisztens neve is felmerül, illetve a film producereié azért, mert nem akartak elegendő szakembert szerződtetni.

Több probléma is volt

A gondok nem Hutchins halálával kezdődtek a Rust forgatásán. Hat nappal a baleset előtt is elsült egy fegyver: a forgatás ekkor már csúszásban volt. Október 16-án Zachry

vaktölténnyel lőtte lábon magát:

nem sérült meg, az esetet ügyvédje nem ismeri el megtörténtnek, holott Kenney és Gutierrez üzeneteket váltott róla. A fegyvermester mentora szerint megesik az ilyesmi, Gutierrez szerint viszont nem nézett ki jól a dolog. Kenney arról igyekezett meggyőzni a nőt, hogy ne jelentse az esetet.

"Balesetek és hibák történnek. A véletlenül elsült fegyver csak egy incidens, a hiba az, ha a fegyvermester éles lövedékkel töltött fegyvert ad valaki kezébe, hogy azzal lövöldözzön. Szólni fogsz róla a produkciónak? Ne feledd, hogy Zachry a főnököd is. Ne erőltesd" - írta a mentor. A fegyvermester válaszában visszakérdezett, mégis milyen hibára céloz és miről kérdi, hogy jelenteni fogja-e? A dühös üzenetben az is szerepel, nem akarna olyan forgatásban részt venni, ahol problémának tekintik, és ha Zachry nem kedveli, ő akár ott is hagyhatja a Rustot, majd Kenney befejezheti helyette a munkát. A fegyvermester sem ismerte el a helyzet megtörténtét, mindenesetre mint az Kenney kommentárjából kiderült, Zachry maga jelentette az esetet.

Sokan utasították vissza a pozíciókat

Azt, hogy mennyire vészmegoldás volt a két nő szerződtetése, a Los Angeles Times azzal is illusztrálja, hogy tizenkét olyan szakemberrel sikerült beszélniük, akik a forgatás kezdete előtt nem vállalták el a pozíciókat. Szinte könyörögve kereste meg őket a produkció, amely nem sokkal később álláshirdetést is feladott, és e-mailben is terjesztette, hogy keresnek embert.

Eleve sem volt egyszerű: Új-Mexikóba rengeteg produkció indult forgatni az adókedvezmények miatt, valamint bepótolandó a koronavírus miatti leállást is, így valódi szakemberhiány alakult ki. Október hatodika volt, az óra pedig ketyegett.

Két tapasztalatlan filmesről van szó

Sarah Zachry hat filmen dolgozott a Rust előtt: korábban az egészségügyben volt munkája, illetve modellkedett is. 2019-ben kapta első munkáját, ismerősei kedves, keményen dolgozó és az elismerésre törekvő emberként írják le. 2021-ben három kis költségvetésű film kellékeseként dolgozott már. Ez volt az első lehetősége arra, hogy a kellékrészleg vezetőjeként vegyen részt egy forgatáson, ráadásul

30 dolláros óradíjért, a pénzre pedig szüksége volt,

2022-ben esküvőre készül, emiatt gyűjtögetett. Szeptember 24-én fogadta el a munkát.

Zachrynak kételyei voltak azzal kapcsolatban, hogy valóban készen áll-e a fő kellékmesteri pozícióra: valójában asszisztensként jobban el tudta volna képzelni magát. Ügyvédje szerint azonban elégedett volt a munkalehetőséggel. Mindenesetre vőlegénye 19 éves testvérét is bevonta a forgatás körüli munkálatokba kellékasszisensként.

Kenney 2011 óta forgott filmes körökben, 2019-ben pedig kellékkölcsönzőt alapított. Gutierrez szeptemberben kereste meg azzal, hogy tud-e valamilyen álláslehetőségről. A férfi közbenjárására lett így a nő a fegyvermester a forgatáson. Gutierrez édesapja, a 78 éves Thell Reed igazi hollywoodi veterán, akivel lánya rengeteg forgatásom vett részt. Hannah Gutierrez korábban szintén modellkedett, idén dolgozott először forgatáson, ahova apja is elkísérte, Gutierrez szerint mindet megtanított neki. Annak a stábnak egy tagja szerint jó munkát végzett, igaz, asszisztensként. Ezt követően Nicolas Cage-dzsel dolgozott, mély vízbe dobva. Elbocsátását is kérte egy kollégája, Stu Brumbaugh, egy tapasztalt bühnemester, alkalmatlansága miatt.

A forgatáson nagy volt a nyomás

Gutierrez és Zachry a Rust forgatásán sem volt mindig a helyzet magaslatán: gyakran kiabálva siettették őket, közös munkájuk pedig nem igazán vált be, ezért fel kellett venni még egy asszisztenst is. A fegyvermester sokat panaszkodott, hogy nincs külön kocsija a fegyvereknek, de végül ez megoldódott. Sokszor látták fegyverekkel a kezében futni: ez nem bevett látvány egy forgatáson. Fegyvereket egyébként tíz napon használtak a forgatás leállásáig, ami a tizenkettedik forgatási nap volt. A forgatási napok felében a fegyverek el is sültek.

Mindezen túl Serge Svetnoy, a film egyik világítója szerint

Gutierrez őrizetlenül is hagyott fegyvereket a homokban egy alkalommal.

Baldwin dublőre korábban a díszletben adott le véletlenül lövést, illetve egy robbanás is bekövetkezett egy speciális effekt előkészítése közben korábban. Az eseteket a stáb egyik tagja nagyon veszélyes környezetként írta le.

A központi kérdés jelenleg az, hogy kerültek az éles töltények a forgatásra. Zachry emlékezete szerint aznap érkezett egy doboz 45-ös töltény: hogy mit tartalmazott a doboz, arról szerinte Gutierrez tudhat, aki viszont nem tudja, hogy került éles töltény a forgatásra. A fegyvermester azt mondja, Zachry zárta el ebédidőben a fegyvereket, Zachry ügyvédje viszont tagadja ezt. Egyetlen dolgo biztos: Baldwin aznap gyakorlás közben lőtt, bár ez a forgatókönyvben nem szerepelt, a lövés következtében pedig Halyna Hutchins életét vesztette.