Bottal ütötte ki a rabló kezéből a pénztárcát a 82 éves nő

Infostart
2021. augusztus 31. 21:16
Aztán a sövényre lökte a gyanúsított áldozatát. Ötezer forint volt a zsákmány, de elkapták.

A megalapozott gyanú szerint egy 38 éves, többszörösen büntetett nő a sértett értékeinek megszerzése érdekében meglökte a járóbottal közlekedő idős hölgyet, aki ennek hatására a járda melletti sövénynek, majd onnan a járda betonjára esett. A gyanúsítottat az ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta – írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.

A megalapozott gyanú szerint a 38 éves nő 2021. augusztus 21- én a reggeli órában figyelt fel a 82 éves, járóbottal is csak meglehetősen lassan, illetve nehezen közlekedő sértettre, aki vásárlásból ért haza, a IX. kerületi lakóhelyére.

A gyanúsított a társasház udvarában odalépett az idős hölgyhöz és megkérdezte, hogy segíthet-e neki. A sértett nem válaszolt, hanem kóddal kinyitotta a kiskaput és belépett az udvarra. A gyanúsított követte a sértettet, majd mellé lépve, belenyúlt a sértett válltáskájába és onnan kivette a pénztárcáját. Az idős hölgy ezt észrevette, ezért rácsapott a gyanúsított kezére, aki ennek hatására elejtette a pénztárcát.

A gyanúsított – továbbra is azzal a szándékkal, hogy a sértett értékeit megszerezze – ekkor a vállával meglökte az időskorú nőt, aki ennek következtében a járda mellett lévő sövénynek esett, majd onnan lecsúszott a betonjárdára.

Ezt kihasználva, a gyanúsított felvette a földről a sértett pénztárcáját, kivett belőle 5000 forintot, majd elmenekült a helyszínről.

A 38 éves nő pár nappal később, elfogatóparancs alapján került kézre, őt a Budapesti IX. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói időskorú, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A gyanúsítás tárgyát képező bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyú, emellett a gyanúsított egyik, hatóságok előtt ismert lakcímén sem tartózkodik, elfogására is elfogatóparancs útján került sor. Ezek alapján megalapozottan lehet következtetni arra, hogy a jelenléte az eljárásban csak a letartóztatásával biztosítható.

A gyanúsított emellett büntetett előéletű, korábban már számos hasonló jellegű, vagyoni elleni bűncselekmény elkövetése miatt állt bíróság előtt. A megalapozott gyanú szerinti rablást többszörös és különös visszaesőként követte el. Legutóbbi büntetéséből két hónappal korábban szabadult, feltételes kedvezménnyel.

Mindezekre figyelemmel, a gyanúsított esetében a bűnismétlés veszélye reális.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség letartóztatásra tett indítványával a nyomozási bíró mindenben egyetértett, és a gyanúsított letartóztatását elrendelte. A végzés nem végleges.