Nyitókép: Police.hu

Nagyüzemi bérlethamisítókat fogtak el

Infostart
2021. augusztus 26. 19:22
A budapesti nyomozók őrizetbe vettek két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy nagyüzemben hamisították a BKK bérleteket, több tízmillió forintos kárt okozva.

A Budapesti Közlekedési Központ 2021 márciusában ismeretlen tettes ellen tett feljelentése alapján indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság, miután hamis tömegközlekedési bérletek bukkantak fel a fővárosban.

A rendkívül jó minőségű hamisítványokat eredeti hőpapírra nyomtatták.

A BRFK nyomozói a BKK-val együttműködve azonosították a két feltételezett elkövetőt, akiket augusztus 23-án Budapesten, illetve Pomázon fogtak el a rendőrök. A nyomozók több száz hamis bérletet, a bűncselekményhez használt eszközöket, anyagokat, valamint több mint egymillió forintot foglaltak le.

Az eljárás megállapításai szerint az elkövetők több ezer olcsóbb jegy-, illetve bérletszelvényt vásároltak, amikről vegyi eljárással eltávolították az eredeti festéket, majd megrendelőik adataival nyomtatták újra a drágább bérleteket.

Az eladók garanciát is vállaltak: ha a vevők lebuknak, visszakapják pénzüket és kifizetik helyettük a bírságot.

A 47 éves K. Zsoltot és a 44 éves K. Krisztiánt a BRFK Vagyonvédelmi Osztályának nyomozói nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

A két férfit őrizetbe vették, letartóztatásukat a bíróság augusztus 25-én elrendelte. A Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja az eljárást, melynek során a gyanúsítottak köre tovább bővülhet.