Nyitókép: Pixabay

Nem volt hajlandó maszkot húzni, inkább köpdösött és ütött

Infostart
2021. május 17. 20:54
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt emelt vádat.

A vádirat szerint a vádlott 2020. augusztus 19-én a déli órákban megjelent egy kiskunhalasi üzletben. A jogszabályi előírások ellenére nem viselt maszkot, mire az eladónő felszólította, hogy vegye fel a szájmaszkot, különben nem fogja kiszolgálni.

A vádlott azonban nem volt hajlandó maszkot húzni. Az eladónővel szóváltásba keveredett,

szitkozódott, közben többször leköpte a boltos hölgyet, majd dühösen távozott a helyszínről.

Az eladónő ezután értesítette a történtekről a bolt tulajdonosát, aki a szomszédos üzletben volt. A tulajdonos férfi azonnal a vádlott után ment, akit még a közelben utolért és beazonosított. Időközben a rendőrséget is értesítették, a tulajdonos pedig megkísérelte a járőrök érkezéséig visszatartani a vádlottat. Megfogta a vádlott egyik karját, de a garázda férfi kirántotta azt, és

legalább háromszor, ököllel fejen ütötte a tulajdonost, majd elfutott a helyszínről.

A sértett férfi a bántalmazás miatt a fején 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett és kérte a vádlott megbüntetését könnyű testi sértés miatt.

A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség garázdaság vétségén kívül könnyű testi sértés vétségével is vádolja. Az ügyész közérdekű munka kiszabását indítványozta a vádlottal szemben, akinek a bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!