Nyitókép: ismeretlen

Életfogytiglanit kapott a tapétavágós gyilkos első fokon

Infostart / MTI
2020. december 1. 13:20
A brutális gyilkosság tavaly tavasszal történt Budapesten.

Elsőfokú, nem jogerős ítéletében életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki egy tapétavágóval vágta el ismerőse torkát - közölte a Fővárosi Főügyészség. A 35 éves férfi 2019. április 20-án, az esti órákban a XX. kerületben lévő Határ út melletti füves területen sétált alkalmi ismerősével, egy 51 éves férfival és beszélgettek. A fiatalabb férfi ismeretlen okból rátámadt beszélgetőtársára, hosszabb időn keresztül bántalmazta, majd egy tapétavágó késsel elvágta a sértett nyakát, aki meghalt.

Az esetnek volt egy szemtanúja, aki értesítette a rendőrséget, így a férfit perceken belül elfogták.

A vádiratban szerepel az is, hogy a vádlott ugyanezen a napon egy másik férfival is verekedett egy XXIII. kerületi hajléktalanszállón.

A Fővárosi Főügyészség - az erőszakos többszörös visszaeső - terhelt ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A bíróság bűnösnek mondta ki a férfit mindkét bűncselekményben, és őt - halmazati büntetésként, a törvény kötelező rendelkezése alapján - életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, valamint kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Az ítélet nem jogerős, azt az ügyész és a vádlott tudomásul vette, a védő három napi gondolkodási időt tartott fenn. A vádlott letartóztatását a bíróság ügyészi indítványra fenntartotta - közölték.