Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Már másképp emlékszik a tanárát megszurkáló győri diák

Infostart
2020. november 10. 11:58
A támadás egyetlen percére sem emlékszik H. András, aki tavaly egy hármas osztályzatért szurkálta össze osztályfőnökét. A fiú állítja, nem akarta megölni a tanárnőt.

Mint ismert, az éltanulónak számító diák az elmúlt év decemberében késelte meg fizikaórán osztályfőnökét, B.-né Mónikát. H. András – osztálytársai szeme láttára – többször is lesújtott tízcentis késével a tanárra. A késelést csak akkor hagyta abba, amikor egyik osztálytársa a tanárnő segítségére sietett – idézi föl a tragédiát a Bors.

Mint kiderült: tomboló dühének az oka nem más volt, mint a korábbi órán kapott matek hármasa, amit a fiú képtelen volt feldolgozni. A tanuló állítja:

nem tervezte, hogy végez a tanárával, és a szurkálás egyetlen percére sem emlékszik.

„A legelső, amire emlékszem, hogy az osztálytársam kéri tőlem a kést, az utolsó kép pedig az, hogy megyek ki a tanárnőhöz” – fogalmazott hétfőn a bíróságon a fiatal, hozzátéve, hogy a késelést megelőző időkben már olyan lelki nyomást érzett a teljesítéskényszer miatti stressztől, hogy már aludni sem tudott.

A bulvárlap emlékeztet, H. András korábbi vallomásaiban azonban még eltérően fogalmazott. A késelés után

egyenesen azt állította, hogy meg akarta sebezni az asszonyt, aki szerinte kikészítette őket a tanítási módszerével:

„A hármas elfogadhatatlan volt. Ott már felötlött bennem, hogy nem beszélek vele, hanem fizikai sérelmet okozok neki. Azt akartam, hogy elvigye a mentő, hogy rájöjjön, hogy a tanítási módszerei nem a legjobbak, de megölni nem akartam” – mondta korábban.

A tárgyaláson meghallgatták volna a fiatal volt osztálytársát, aki végül tanárnőjét megmentve kivette társa kezéből a kést, a fiú azonban a koronavírus miatt karanténban van.