Nyitókép: ismeretlen

Gyermekgyilkosság Budapesten

Infostart
2020. október 14. 11:16
A fővárosi nyomozók befejezték annak a nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint vízbe fojtotta kislányát, majd feladta magát a rendőrségen.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Központi Panaszirodájára 2020. április 5-én délután bement egy 38 éves nő és elmondta, hogy Budapesten, a XVIII. kerületi Havanna utcai lakásában április 4-én megölte egyéves kislányát - olvasható a rendőrségi portálon megjelent közleményben.

A rendőrök a lakásban megtalálták a gyermek holttestét. A nőt elfogták, és nyomozás során megállapították, hogy a fürdőkádban vélhetően vízbe fojtotta a gyermeket. A bíróság elrendlete a nő letartóztatását, azóta is kényszerintézkedés alatt áll.

A tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére.