Nyitókép: Pexels

Rendőrségre kerül egy friss velencei-tavi ügy

Infostart / MTI
2020. október 5. 15:24
Feljelentést tesz az LMP egy gárdonyi parkoló bérbeadása miatt.

Hanyag kezelés alapos gyanúja miatt feljelentést tesz Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke ismeretlen tettes ellen, miután a gárdonyi önkormányzat szerinte töredékáron adott bérleti jogot egy parkolóként üzemelő területre.

A politikus elmondta, a gárdonyi parkolási káosz már nyáron is szembetűnő volt számára. Most azonban egy helyi Facebook-csoport által közzétett dokumentumból kiderült: az önkormányzat 2017 nyarán 3,5 hónapra összesen bruttó 55 ezer forintért adott bérleti jogot egy 600 négyzetméteres, vagyis 40-50 autó befogadására alkalmas területre, fejlesztési kötelezettség nélkül.

Mivel a területen egy autó napi ezer, egy busz négyezer forintért parkolhatott, így egyetlen nap alatt megtérülhetett a költség az egész szezonra - közölte a társelnök, aki emiatt gazdasági bűncselekményt emleget.

Tóth István fideszes polgármester ráadásul egy fideszes önkormányzati képviselővel szerződött - tette hozzá. Emlékeztetett: a Velencei-tavat érintő természetkárosítás miatt már nyomoz a rendőrség.

Schmuck Erzsébet kijelentette: a polgármesternek ezért le kellene mondania.