Nyitókép: police.hu

Új részleteket közöltek a dombrádi gyilkosságról

Infostart
2020. június 9. 16:48
A nő új kapcsolata miatt alakult ki veszekedés, ami aztán a tragédiához vezetett.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója a halált okozó testi sértés bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban egy hónapra elrendelte L.Cs. gyanúsított letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint pénteken éső délután a 23 éves gyanúsított veszekedett élettársával – annak új kapcsolata miatt – a dombrádi lakásukon. Ennek során a sértettet ököllel és tenyérrel többször arcon ütötte. Ettől a fiatal nő úgy esett el, hogy a fejét beverte az ágy sarkába. A férfi ezt követően a vérző fejű sértett több bordáját is eltörte.

A férfi a súlyos állapotban lévő nőt a házban magára hagyta, s egy ismerősét értesítve elmenekült. A helyszínre érkező hölgy - korábbi hírek szerint egy rokon - értesítette a mentőket, de az orvosi segítség sem tudta megmenteni a sértett életét, aki a helyszínen meghalt. A gyanúsítottat elfogatóparancs alapján két nappal később Dombrádon fogták el a rendőrök.

A férfi büntetett előéletű, 2020 februárjában lopás bűntette miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Ennek próbaideje alatt követte el tettét.

Mindezek alapján a bíróság döntése szerint fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított szabadlábra helyezése esetén újra megszökne a hatóságok elől, megnehezítené a bizonyítást, vagy újabb bűncselekményt követne el, ezért elrendelte letartóztatását.

A végzés nem végleges, az ügyész tudomásul vette, de a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.

Az áldozat családja nem nézte jó szemmel a 24 éves nő kapcsolatát. Anyja azt mondta, nem tudott róla, hogy lánya ismét várandós volt, már az ötödik hónapban járt.