Nyitókép: police.hu

Így fogták el a dombrádi gyilkost, megerősítette a rendőrség a hírt - videó

Infostart
2020. június 8. 07:57
A férfi beismerte tettét, amit elmondása szerint féltékenységből követett el.

Dombrádon az egyik rokonánál bújt el a 23 éves férfi, miután múlt pénteken olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a 24 éves nő belehalt sérüléseibe - olvasható a rendőrség portálján, hol videót is közzétettek a férfi elfogásáról.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya elfogatóparancs alapján kereste a dombrádi fiatalembert, a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

A Kisvárdai Rendőrkapitányság Dombrádi Rendőrőrsének munkatársai fogták el a férfit vasárnap az egyik rokona házában, ahol a bűncselekmény elkövetése után elrejtőzött. Elfogása és előállítása után a férfit halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanújával miatt hallgatták ki a nyomozók gyanúsítottként. A férfi beismerte tettét, amit elmondása szerint féltékenységből követett el. A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.