Nyitókép: Pexels.com

Bűncselekmény gyanúja merült föl a budapesten elhunyt orosz zongoraművész ügyében

Infostart
2020. január 9. 07:47
December 22-én holtan találtak rá egy újlipótvárosi lakásban a 27 éves baksírföldi zongoraművészre. Kísérője eszméletlen volt, súlyos állapotban kórházba került.

A budapesti orosz nagykövetség munkatársa megerősítette a művész halálát, amit elmondásuk szerint feltehetően valamiféle gázmérgezés okozott. Később kiderült, hogy Elina Valijeva halálát a fürdőszobai gázkészülék hibája okozta.

A BRFK először közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálta a halálesetet, az Index kérdésére most azt válaszolták, hogy az eljárás alatt bűncselekmény gyanúja merült fel és

2019. december 30-án foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indítottak nyomozást.

Hozzátették, hogy még senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként, szakértőt viszont már kirendeltek.

A zongoraművész számos nemzetközi díj nyertese volt, és az Orosz Konföderáció területén található Baskír Köztársaság fővárosából, Ufából származott.