Nyitókép: Pixabay.com

Komoly sorstragédia áll a londoni magyar nő megölése mögött

Infostart
2019. május 9. 13:00
Alvilági körökkel is kapcsolatban állhatott, ismerősei szerint drogozott és prostituáltként is dolgozott, miután elhagyta 1 és 3 éves gyermekét, valamint férjét Szűcs Henriett.

Egy londoni lakás fagyasztójában két női holttestre bukkantak, az egyik Szűcs Henrietté, a másik egy májusban meghalt török nőé. A horrorisztikus történetről egyre több minden lát napvilágot, a Scotland Yard pedig nagy erőkkel vetette bele magát a nyomozásba.

Mint a Blikk írja, Szűcs Henrietta sok-sok évvel ezelőtt költözött el Sajópüspökiből, hátrahagyva férjét és két kisgyermeküket. Először Németországba, majd Angliába ment, ahol szakácskodott, végül egy éjszakai bárban kötött ki. 2016-ban aztán Szűcs Henriett eltűnt, senki nem tudott róla semmit (akkor adott magáról utoljára életjelet, egy barátnőjével beszélt telefonon, akivel azelőtt szinte naponta), ráadásul most haláluk oka sem ismert, és az sem, a két nő sorsának volt-e köze egymáshoz; annyi biztos, hogy haláluk előtt számos sérülést szenvedtek.

Szűcs Henriettről az a hír járta a Sajó partján, hogy drogozott, nőkkel is volt együtt, valamint pénzért árulta a testét.

A jelenlegi információk szerint két férfit is őrizetbe vettek a gyilkosságokkal kapcsolatban: a lakásban élő, 34 éves Zarhid Younist az elhunytak törvényes és tisztes temetésének megtagadása miatt, illetve gyilkosság gyanújával egy 50 éves férfit, ám őt már szabadlábra helyezték, noha a nyomozás továbbra is folyik ellene.

A Bors cikke szerint barátai úgytartják, Szűcs Henriett sorozatgyilkos áldozata lehetett Londonban. Gyermekei most 13 és 15 évesek.

A Magyar Nemzet cikke szerint alvilági körökkel állt kapcsolatban.