Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Meg akart halni a túszejtő rab

Infostart
2019. február 25. 10:16
Megszólalt a bíróságról fegyverrel elszökött rab édesanyja.

A Blikknek Sz. Károly édesanyja azt mondta, fiával kamaszként nem volt gond, később azonban rossz társaságba keveredett, és "szinte rohamléptekben haladt a veszte felé". Amikor az első ügye után kiszabadult, azt mondta az anyjának, hogy hiányzik neki a börtön. Ekkor egy emberölési kísérlet miatt került rács mögé a most 35 éves férfi.

2017-ben kirabolt egy kőbányai bankfiókot, ám menekülés közben elütötte egy autó. Tettéért kilenc év börtönt kapott, ám közben rongálás és garázdaság miatt is eljárás indult ellene: ennek az ügynek a tárgyalása zajlott február 15-én a Fővárosi Törvényszéken. Az ítélethirdetést követően Sz. rátámadt a büntetés-végrehajtás őrére, megszerezte annak fegyverét, és ámokfutéásba kezdett, amelynek a végén megsebesítették az őt nagy erőkkel üldöző rendőrök.

A szökésről az édesanyát a rokonok értesítettek. "Nekem meggyőződésem, hogy a fiam meg akart halni, azért követte el ezt az őrültséget. Attól félek, nem érem már meg az ő szabadulását!" - mondta a nő, aki egyelőre nem tudta meglátogatni a fiát.